Így kezdésnek nézzük egy viszonylag könnyed, és meglehetősen rövid témát, a gumicukrot. Amiről persze mindenki pontosan tudja, hogy micsoda, szóval a címbéli kérdés akár értelmetlen is lehetne. De azt tudjuk-e, hogy mégis ki találta ki és mikor?

És itt abba is hagyhatnám, még mielőtt ténylegesen el is kezdem, mert a rövid és lényegre törő válasz az, hogy: nem.

Kivéve, ha egész pontosan egy bizonyos fajtára gondolunk, mégpedig a gumimacira. Ebben az esetben van konkrét, értelmes válasz is. 1920-ban egy német cukrásznak, bizonyos Johannes "Hans" Riegelnek támadt egy nagy ötlete, és céget alapított, aminek nevét a saját nevének és szülővárosának (Bonn) kezdőbetűiből rakta össze. Ez lett a Haribo, amit azóta is töretlenül gyártja mindenki (egyik) kedvenc édességét.

Valahogy így nézhetett ki mindenki kedvenc mackóinak első generációja. Ha engem kérdeznek, ez mondjuk lehet akár disznó is, de mindegy (3)

A kiváltó ok az volt, hogy egész egyszerűen nem volt megelégedve az ekkoriban gyártott, bizonyos tekintetben eléggé "jellegtelen" keménycukorkákkal, meg persze azzal, hogy futószalagon készítse ezeket. Persze nem volt ezekkel semmi baj, tisztességes német iparosmunka révén igény is volt rá, de mégis, ő úgy érezte, tudna ő ennél jobbat is csinálni. És így utólag kijelenthető, ebben valószínűleg igaza is volt. Az új ötletet azok a bizonyos táncoló medvék ihlették, amik mostanában már csak az állatvédők rémálmaiban léteznek (szerencsére), de akkoriban népszerű vásári/cirkuszi attrakciók voltak. Így lett az új, "zselészerű" és gyümölcsös ízesítésű édesség medve formájú. Az eleinte Tanzbären névre keresztelt finomság ekkor még valamival nagyobb méretű volt, mint most, alapját pedig egy bizonyos gumiarábikum (vagy arabmézga) nevű anyag adta, ezt váltotta fel az idők során részben vagy egészben a zselatin és hasonlók.

Gumiarábikum, illetve maga a növény és termése (4)

A vidám kis mackók rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tettek szert. A kezdetben egyszerű kis családi cégként, egy mosókonyhából indult Haribo a második világháború kitörésének idején már több mint négyszáz alkalmazottnak adott munkát, és naponta(!) tíz tonna édességet gyártott. Persze ahogy sejteni lehet, a háború a Haribonak (is) hatalmas károkat okozott: Hans Riegel 1945-ben elhunyt, fiai a szövetségesek fogságába estek, és csak 1946-ban kezdhették el a cég újjáépítését, ami akkora szinte teljesen összeomlott. De a művelet sikerült, hála (többek között) a termék töretlen népszerűségének.

Az első Haribo teherautók 1923-ban, alig három évvel a vállalkozás alapítása után. (3)

1960-ban aztán elkezdték Európa-szinten reklámozni a terméküket, ezzel párhuzamosan pedig a mackók korábbi alakjuk és méretük helyett elnyerték a mai, kisebb, aranyosabb, "gyerekbarát" formájukat, 1975-ben pedig hivatalosan is levédették a Goldbären márkanevet. Közben a mackók kalandos úton átszivárogtak Amerikába is, ahol először is hasonlóan népszerűek lettek, másodszor pedig azt eredményezték, hogy mások is be akartak szállni a jóba. Aminek köszönhetően azóta is tucatnyi különféle gyártó készít mindenféle ízű és formájú gumicukrokat, a vásárlók nagy örömére. És persze jókat lehet vitatkozni azon, hogy melyik az eredeti, az igazi, a jobb, meg ilyenek. Ami a Haribo-t illeti, nem viselte meg a hirtelen konkurencia, sőt, azóta is töretlenül tör előre: A gumimackók (és számtalan különböző formát öltő rokonaik) ott vannak (szinte) mindenhol, napi százmilliós(!) nagyságrendben ugrálnak le a gyártósorokról, maga a cég pedig piacvezetőként 10 ország 16 telephelyén több mint 7000 alkalmazottat foglalkoztat, és folyamatosan változó termékkínálattal várja a vásárlókat.

A Haribo gumimaci, ahogy azóta is szeretjük (2)

Ugyanakkor, azért azt ki kell jelenteni, hogy valójában nem Johannes Riegel találta fel a "spanyolviaszt", bár ez semmiben sem csökkenti az ő munkásságának értékét. Egész egyszerűen hasonló édességek voltak már előtte is, akár évszázadokra is visszamenőleg, attól függően, hogy mit tekintünk hasonlónak. Leegyszerűsítve a gumicukor se több mint cukor és gyümölcs (ha félretesszük a zselatint), ilyen értelemben pedig tekinthetőek a cukorral tartósított lekvárok és gyümölcszselék egyfajta rokonának is. De ha nem is megyünk ilyen messze abban a képzeletbeli családfában, akkor vannak ott közelebbi, úgymond egyenesági rokonok is, mint például a japán "rizscukorka" vagy a lokum nevű, török eredetű édesség (ennek egyik változata a romániai "rahat"), amik évszázadok (ha nem ezredek) óta léteznek valamilyen formában.

Balról jobbra: japán "rizscukorka", tisztességes nevén bontan ame (ボンタンアメ), lokum, illetve rahat (4)

Vagy ott van a "jelly bean" nevezetű dolog is, aminek a "hivatalos" magyar neve ugyan "zselébab", de ez valahogy ritka hülyén hangzik szóval itt és most nevezzük inkább drazsénak. Lényegében persze ez is ugyanaz, csak más a neve, és medve helyett babra, vagy valamilyen amorf izére hasonlít az alakja. A különbség annyi, hogy ez tipikusan angol nyelvterületre jellemző édesség inkább, nem hiába eszik ezt a Harry Potterben is (aminek magyar fordításában szintén drazsé). És bár a valóságban a szellem- vagy mozdonyízű ízesítés még várad magára (már ha lenne rá egyáltalán igény), attól még ez a fajta édesség is jó régre tekint vissza, úgy legalább 150 évre.

Ennek a történetnek a java mondjuk elvész a múlt homályában, de annyit tudni lehet, hogy először 1861-ben hivatkoztak rájuk ezen a néven. Egészen pontosan William Schrafft, bostoni illetőségű cukorkagyártó egy hirdetésben, amiben arra biztatta a kedves vásárlókat, hogy vegyék és küldjék az ekkortájt zajló polgárháborúban harcoló szeretteiknek és ismerőseiknek. Hogy ez miért olyan jó ötlet, a célzást segíti-e vagy a golyók elleni védelmet, esetleg bátorságot, erőt és mindent lebíró akaratot ad, mint a Puffin lekvár, azt nem tudni, ahogy azt se, hogy bejött-e a kissé furcsa marketinghúzás. De valószínű igen, mert az 1930-as évekre az USÁ-ban megkerülhetetlenül népszerű lett (és maradt azóta is), különösen Húsvét táján, köszönhetően talán annak is, hogy babszemek mellett apró tojásokra is hasonlítanak. Vagy annak, hogy ekkora már népszerű "filléres cukorka" volt, amit az amerikai filmek boltjaiban sűrűn látható cukorkásüvegekben árultak ömlesztve. Valahogy úgy, mint errefelé ravaszul a pénztár közelébe helyezett csokikat. De ott van filmben, zenében, meg mindenhol, sőt, még a politikában is: Ronald Reagan kedvenc nassolni valója is ez volt.

úgynevezett "zselébab", véletlenszerű keverékben, ömlesztve (6)

Egy biztos: legyen akár bab, akár medve, vagy bármi más alakú, banán, eper, alma vagy akármi ízű, a gumicukrot gyerek és felnőtt egyaránt szereti, immár több, mint száz éve, és várhatóan a következő százban is.

Felhasznált források / további olvasnivaló:

1. https://www.bonappetit.com/entertaining-style/pop-culture/article/history-gummy-bears
2. https://schleswigholstein2015.wordpress.com/2015/12/13/haribo/
3. https://www.haribo.com
4. Wikipedia
5. https://news.jellybelly.com/origin-of-the-jelly-bean-or-why-are-they-called-beans/
6. https://www.candyfavorites.com/shop/jelly-bean-history.php