Az előző, könnyed és vidám téma után ideje, hogy fejest ugorjunk a mély vízbe, és vigyázó szemünket valami komolyra vessük. Legyen ez mondjuk az a bizonyos 5G, amiről az utóbbi időben sűrűn lehetett hallani. Egyik oldalról azért, mert ez most már tényleg elhozza az információs Kánaánt, meg minden, ami jó, a másikról meg azért, mert ez most már tényleg végleg megsüti az agyunkat, a kutyánkat meg a szomszédot is, de még vírusokat is aktivál. De most akkor mi van? Mindmeghalás vagy örök boldogság?

 Hát, leginkább egyik se. Mind minden új találmány és fejlesztés, önmagában az 5G se hoz se halált, se örök életet. És mint a kőbalta óta mindent, amit ember alkotott, ezt is lehet jóra is használni, meg rosszra is. Emberek agyának sütögetésére mondjuk nem, vagy legalábbis nem túl hatékonyan. De nézzük is az egészet a legelejétől, Ádám és Árpád apáinktól!

Kezdetben vala a szó és a mutogatás, mint a két vagy több ember közti kommunikáció egyetlen szóba jöhető módja. Jó pár ezer évig nem is nagyon volt más, egészen addig, amíg fel nem találták az írást és az ábécét. Csapjuk még ehhez hozzá a lovas futárt, a postagalambot meg a füstjeleket, és a az elmúlt kb kétszáz évet leszámítva nagyjából le is tudtuk az egész történelmet. Minél nagyobb távolságra kellett eljuttatni az üzenetet, annál több volt vele a baj, és annál tovább is tartott. Esetenként akár hetekig, de akár hónapokig is. Nem is beszélve arról, hogy egyáltalán célba ért-e. Ma, amikor bármikor bárkit el lehet érni akár a világ túlsó felén is, szinte azonnal, akár még videóhívások formájában is, szinte hihetetlen, hogy nem is olyan régen még csak legfeljebb levelet lehetett írni, meg imádkozni, hogy az valahogy oda is érjen.

Korai próbálkozások persze már az ókorban is voltak ennek a problémának a megoldására. Az információ (és leginkább annak minél gyorsabb áramlása) nem csak a 21. század óta "hatalom", hanem az is volt mindig, a ókor óta. A különféle korok lehetőségeihez képest számtalan megoldás született, ami több-kevesebb sikerrel igyekezett javítani a helyzeten. Ilyen például a szabályos távolságokra elhelyezett őrtornyok rendszere, amik szükség esetén jelzőtüzekkel, fáklyákkal vagy bármilyen más módszerrel jelezhettek egymásnak, és így viszonylag gyorsan továbbíthattak bizonyos egyszerű, de fontos üzeneteket. Ezt bizony nem a Gyűrűk Ura találta fel, használtak már ilyesmit valamilyen formában az ókori görögök (Phryctoria), a kora középkorban Bizánc, de Kína is.

A bizánci jelzőrendszer térképen (1) ... illetve a középföldi változat, mert ez egy fokkal látványosabb (Gyűrűk Ura: A király visszatér)

Egy lehetséges másik módszer az, ha kiépítünk egy megfelelően felépített futár- vagy ha úgy tetszik, postahálózatot. Ehhez legalább két dologra van szükség. Az egyik egy pár futár, aki igyekszik minél gyorsabban haladni, ha nincs más, akkor futólépésben, de egy mód van rá, akkor azért inkább lovon. A másik egy jól felépített és megszervezett hálózat, ami adott útvonalakon bizonyos távolságra elhelyezett állomásokból áll, ahol a fent nevezett futár pihenhet, ehet-ihat, de azt nem is, legalább lovat válthat. Hiába gyorsabb ugyanis valaki lóháton, bizonyos idő után a ló is elfárad, sőt idővel meg is áll. Ha az ember a belét is kihajtja, akkor se lesz gyorsabb, legfeljebb még meg is hal útközben. Na igen, de egy ilyen hálózat kiépítése nem könnyű, ezt nagyon könnyű belátni. Mindenek előtt nem mindegy a távolság: ha túl rövid, túl sok állomás kell, ha túl nagy, akkor nem olyan, mintha nem is csináltunk volna semmit. Ráadásul nem elég egy árva lovat kikötni a mező egy pontján, meg egy unatkozó parasztot melléállítani. És persze az sem árt, ha szerencsétlen küldöncnek nem kell árkon-bokrok keresztülverekednie magát, hanem van mondjuk egy út is, amin haladhat. Ja, és ellenséges érzelmű személyek se verjék agyon útközben.

Mind a kettő megközelítés működőképes (még szép, különben nem használták volna), de mindegyiknek megvan a maga baja. Az előbbinek leginkább az, hogy az üzenet erősen behatárolt. Leginkább arra jó, hogy valamilyen előre egyeztetett esemény bekövetkezése esetén gyorsan jelezni tudjanak a helyszíntől távoli is. Például azt, hogy jön az ellenség. Igen ám, de mi van akkor, ha nem onnan jön, ahonnan vártuk? Vagy nem az, akit vártunk, esetleg háromszor annyian jönnek, vagy mit tudom én, van harminc elefántjuk. Nem folytatom, a probléma érezhető: az oké, hogy helyzet van, de ennyi, ha többet akarsz tudni, gyere ide. Persze teszem azt, az ókori görögök se voltak hülyék, ezt ők is belátták. Az általuk használt rendszert (Phryctoria) ezért idővel tovább finomították a pyrseia nevű módszerrel: kétszer öt fáklya és egy előre egyeztetett tábla (lent) segítségével akár le is betűzhették a mondanivalójukat. Mégpedig úgy, hogy a két adag fáklya közül a bal oldali csoport az alábbi táblázat sorát, a jobb oldali csoport a táblázat oszlopát jelentette. Ha tehát teszem az, egy alfát akarunk, akkor itt is, ott is egy fáklyát gyújtunk meg. Amolyan ókori Morze-kód gyanánt. De ha kicsit jobban belegondolunk, ez még mindig nem egy telefon - eleve, a fáklyákat megnyújtani/eloltani idő, akkoriban ez nem ment gombnyomásra, de ha ment volna se lehetne ész nélkül, mert valakinek a túloldalon ugyebár értelmeznie is kell. Szóval egy spártai jellegű, tömény ténymegállapítást még csak-csak lebetűzgetne az ember, de túl részletes tájékoztatást így sem lehet adni. Arról nem is beszélve, hogy a tábla ismeretében egész Görögország tudja, miről van szó, ami nem mindig szerencsés.

pyrseia tábla

A másik módszer legnagyobb hátránya is azonnal érezhető: egyáltalán nem egyszerű megtervezni és kiépíteni. De az még csak a kisebbik probléma, ezt fent is kell tartani, ráadásul úgy, hogy állandóan napra kész legyen. Ez pedig hatalmas figyelmet és ráfordítást igényel, munkaerő, pénz, utánpótlás és minden tekintetében. Ennek fényében nem meglepő, hogy ilyesmit az ókorban és a középkor nagy részében csak az igazán erős és stabil államok engedhették meg maguknak, mint például az ókori Róma, vagy pár száz évvel később a Mongol Birodalom. Bizony, a mongolok nem csak végigrohantak a fél világon, mindent és mindenkit elpusztítva út közben. Csinálták azt is, nem is keveset, de közben a birodalomépítést sem hanyagolták el. Sőt, mivel a mongol hadseregek különösen gyorsan mozogtak, számukra talán még fontosabb volt, hogy a fontos üzenetek még náluk is gyorsabban haladjanak. Dzsingisz kán létre is hozta az "Örtöö" néven emlegetett postahálózatot, amely unokája, Kubláj (vagy Kubiláj, ahogy tetszik) kán idején az egész birodalmat (ami ekkortájt Kínától egészen a mai Oroszországig terjedt) átszelte, 15-40 mérföld közti távolságonként létesített állomásokkal. Minden állomáson étel, szállás és váltólovak várták a futárokat, akik napi 20-30 mérföldet tettek meg. Kubláj halálakor 1,400 állomás volt csak Kína területén, ahol csak lovakból 50000(!) állt rendelkezésre, és nem csak hivatalos állami üzenet kézbesítéséért feleltek, de a diplomaták, követek, állami tisztviselők, katonatisztek sőt kereskedők számára is nyitva álltak.

A Mongol Birodalom, legnagyobb kiterjedése idején. A térkép ugyan nem a postahálózatot hivatott ábrázolni, de azt talán jól mutatja, milyen hatalmas távolságokról is van szó. (https://weaponsandwarfare.com)

És bár kétségkívül hatalmas teljesítmény minden ilyen rendszer, azt el kell ismerni, hogy mai szemmel nézve még mindig irgalmatlan lassú lehetőség ez is. Ahogy telt az idő, a modern postaszolgálatok kiépülésével és az úthálózat fejlődésével persze egyre javult a helyzet, sőt, egyre inkább hozzáférhetővé vált a dolog az egységsugarú átlagember számára is, de túlzottan nagy változás azért elég sokáig nem következett be. Ha valaki az 1700-as években, mondjuk Angliában meg akarta tudni, mégis mi van az Amerikába kivándorolt rokonával, akkor két lehetősége volt: vagy fogja magát, és kimegy utána, megkeresi személyesen és megkérdezi, majd esetleg visszajön. Ez sem túl egyszerű, de a másik lehetőség se sokkal jobb: levelet írni, alsó hangon egy hónapot vár, míg a levél odaér, meg még egyet a visszaútra, plusz-mínusz pár hét. Nem beszélve arról, hogy mindkét esetben könnyen megtörténhet, hogy a hajó, ami az óceánon utazik, gondol egyet és elsüllyed, de jobb esetben is csak késik.

Összefoglalva tehát, az információ áramlási sebessége lényegében a ló, esetenként vitorláshajó sebességéhez volt kötve, túl sokat javítani rajta nagyon nem sikerült, egészen az 1800-as évekig. Az elektromosság felfedezése és részletes tanulmányozása során ugyanis megfigyelték, hogy az elektromos jel rendkívüli sebességgel terjedt. Már egészen korán, 1753-ban is felmerült az ötlet, hogy ezt a sebességet ki lehetne használni, és valamilyen elektromos elven működő eszközzel minden eddiginél gyorsabban továbbítani jeleket és üzeneteket. Ahhoz, hogy az ötletből valóság legyen, tudományos és műszaki felfedezése sorozata kellett, de ezek részletezését most nagyvonalúan lépjük át, mert ilyen ütemben soha nem érünk el jelen írás valódi témájához. Legyen elég annyi, hogy bár előtte másoknak is sikerült már hasonló célú, működőképes eszközöket készíteni (a tényleges, kereskedelmi felhasználásban sem ez volt az első, hanem a Cooke and Wheatstone rendszer) , a távíró (vagy telegráf) manapság leginkább ismert változatát Samuel Morse fedezte fel és szabadalmaztatta 1837-ben. Bár az első igazi demonstrációra 1844-ig várni kellett, ekkor küldte el az azóta híressé vált első mondatot: "WHAT HATH GOD WROUGHT", a Baltimore és Washington közti, 44 mérföldes (71 km) távolságon.

Morze táviró gép 1844-ből, westernfilmekből sokaknak ismerős lehet (americanhistory.si.edu)

Morze legfontosabb munkája ugyanakkor nem is maga a szerkezet volt, hanem a későbbiekben Morze kódként elnevezett kódrendszer, ami rövid idő alatt a távírók használatának "alapnyelvéve" vált (mai nemzetközi formájához Friedrich Clemens Gerke 1848-as módosítása is hozzájárult). Ez egy relatíve egyszerű, "pontokból és vonalakból" állók karakterkódolási módszer, amit valamilyen szinten mindenki ismert. A pont egy időegységi, rövid jelet, a vonal egy három időegységnyi, hosszú jelet szimbolizál. Ezek megfelelő kombinációi az angol ábécé egy betűjét, vagy egy számjegyet jelölnek (a több betűt használó nyelveknek idővel saját Morze kódjai is lettek), az egyes karakterek között rövidebb, a szavak között hosszabb szünetek találhatók. Ebből aztán gyakorlatilag bármilyen üzenet felépíthető, mégpedig gyorsan és hatékonyan, és nagy távolságra továbbítható szinte azonnal.

Morze kódtábla (fun fact - a betűk kódolása fordítva arányos az angol nyelvbéli gyakoriságukkal: a gyakori betűkhöz rövidebb kód tartozik, ami nagyban hozzájárul a hatékonysághoz) (www.discoveryworld.org)

Feltéve persze, hogy az ehhez szükséges hálózat megfelelően ki van építve a két pont között, és adott pillanatban rendelkezésre áll. Ha a vezeték valamiért megszakad (mondjuk elvágja bandita a vadnyugaton), akkor az üzenet se megy át. Ezen kívül az üzenet egyszerre csak egy irányba mehet, oda-vissza beszélgetésre tehát még várni kellett. Mivel a kiépítés bizony költségekkel jár, a távírót nem is lehetett bárhol használni. Először a vasútvonalak mentén kezdtek el terjedni, később aztán megjelentek a helyi postákon is, ahol idővel nyilvánosan, bárki számára elérhetőek lettek. A terjedés üteme igen nagy volt, különösen az USA-ban: a kiépített hálózat hossza 1852-ben már 23000 mérföld(!) (37000 km) volt, de a kontinenseket összekötő tengeralatti kábelekre se kellett sokáig várni. Így aztán a kezdetét vette az elérhető, személyes tömegkommunikáció korszaka, és soha nem látott távolságokon keresztül lehetett szinte azonnal továbbítani bármilyen üzenetet. Ezzel együtt egyben létrejött egy új, igen jövedelmező üzleti ág is, és technikai oldalon sem állt meg a fejlődés: az eszközök hatásfoka és átviteli sebessége folyamatosan javult, egyszerűsödött a kezelésük, az üzenetek fogadása idővel teljesen automatizálódott. És bár a küldés sebessége még mindig az eszközt kezelő operátor képességeitől függött, akár 70 szó / perc is elérhetővé vált. És persze az új eszközre a hadsereg is felfigyelt. Aztán egy szép napon, valahol 1984-85 között Guglielmo Marconi megalkotta vezeték nélküli átvitelre is képes szikratávírót, az első világháború idejére pedig a hang átvitelét is sikerült megoldani (mármint a vezeték nélküli módját), és ezáltal létrejött a rádió is.

Bell és az első telefonhívás, na meg a klasszikus vicc, hogy kit hívott egyáltalán? (1)

Per pillanat azonban most inkább egy másik találmánnyal foglalkozzunk, mégpedig a telefonnal, amit először Alexander Graham Bell szabadalmaztatott 1876 márciusában. Hogy ki találta fel, arról sokáig lehetne vitatkozni, ugyanis ekkortájt sokan kísérleteztek azzal a vezetéken történő hangátvitel megvalósításával, több-kevesebb sikerrel, helyenként ténylegesen is működő eszközöket létrehozva, de amit manapság "telefon" alatt értünk, annak Bell szabványa adja az alapját. Még ebben az évben egy bizonyos Puskás Tivadar a telefonközpont ötletét (és gyakorlati megvalósításának alapjait) is kidolgozta, aminek alapján létrejöttek az első telefonhálózatok.

Telefonevolúció: egy korai svéd típus (1896), két klasszikus, "tekerős" (1931 ill. 1940), egy II. világháborús katonai (USA), egy "modern", számbillentyűs változat (1980), illetve egy "korszerű" IP-alapú modell (1)

Ezzel pedig még az eddigieknél is nagyobb lendületet vett a már említett személyes tömegkommunikáció. Ha két, egymástól távol lévő ember közölni akart egymással valamit, az egyetlen gyors és egyszerű megoldás nagyon sokáig a telefon volt. Még akkor is, ha kezdetben nem mindenki engedhette meg magának, hogy telefonja legyen otthon. Azóta persze már számtalan más lehetőség (email, chat, videóhívás, közösségi oldalak, fórumok, stb.) megjelent, de a telefonok népszerűsége (és rohamos terjedése) azóta is töretlen. A hagyományos, analóg vezetékes telefonokat mára persze javarészt a múlt homályba kényszerítették az azóta egyre csak okosodó(?) mobiltelefonok. És ezzel lassan, de biztosan közeledünk az 5G-hez, meg ahhoz is, hogy kiderüljön, mind meghalunk-e vagy sem.

A vezeték nélkül hangtovábbításra nagyon hamar felmerült az igény, valószínűleg kb. azonnal, ahogy a telefon terjedni kezdett. Vezeték nélkül ugyebár nincsenek kötöttségek, nem kell a hálózathoz alkalmazkodva adott ponton tartózkodni, és végre tényleg bárhonnan, bármikor elérhetővé válik a világ bármelyik másik pontja. És ez mindenkinek hasznos, magánszemélynek, üzleti vállalkozásoknak, de kétségkívül katonai célokra is. Sőt, viszonylag hamar meg is született a rádió, ami az ilyen igényeket ki is elégítette, legalábbis részben. De a telefonok esetén is felmerült, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk őket vezeték nélkül használni. Az olyan telefont pedig, ami vezeték nélkül is képes működni, mobiltelefonnak nevezzük, és ezzel végre rá is térhetünk arra, mit is jelent az 5G. Maga a kifejezés lényegében csak annyit jelent, hogy ötödik generáció, és ennek folyamán ahogy létezik 5G, úgy létezik 4G, 3G, stb. is, de még 0G is, sőt, ha nagyon hasogatni akarjuk azt a bizonyos szőrszálat, akkor 2.5G, 3.75G, de még 3.95G és 4.9G is. Sőt, hogy a manapság az 5G-től és annak szörnyűséges következményeitől rettegőket valószínűleg a szívinfarktus kerülgeti, ha megtudják, hogy bizony készül ám már a 6G is. Sokat nem lehet róla tudni, de készül. Ami már önmagában elég indok arra, hogy az 5G célja nem az emberiség teljes kiirtása, ahogy azt manapság egyes, sajnos elég népszerű összeesküvés-elméletek állítják. Vagy ha mégis, akkor elég pocsék munkát végez az a bizonyos Háttérhatalom, ha már most tudja, hogy kelleni fog egy 6G is, nem? Na de komolyodjunk megfele, és kezdjük a sort az elején. Elöljáróban azért azt megjegyzem, hogy az egyes generációs technológia paramétereinek elemzéseibe, valamint mögötte húzódó műszaki fejlődés lépcsőfokaiba most inkább nem mennék bele túl részletesen, mert az kegyetlenül hosszú lenne, de legalább unalmas is.

Az első vezeték nélküli telefonok a maitól még eltérő módon, analóg elven és cellák nélkül működtek. Ami ezeket az eszközöket illeti, közelebb álltak a rádióhoz, mint egy mai mobiltelefonhoz, ezért is szokás mobil rádiótelefon néven emlegetni őket. Ezek az eszközök alkotják az úgynevezett nulladik generációt, vagy 0G-t. Ezek jellemzője, hogy a korábbi "zárt rendszerű" rádiótelefonokkal szemben (mint például a rendőrautók vagy a taxik belső hálózatai) egy publikus, kereskedelmi használatra is elérhető, nyílt kapcsolt hálózaton kommunikáltak egymással, sőt, már saját telefonszámuk is volt. A "mobil" megnevezés leginkább enyhe költő túlzással használható ezen generáció esetében (legalábbis a mai mobilokhoz hasonló értelemben), tekintve hogy nem hogy tégla, de inkább aktatáska méretűek voltak, ennek megfelelően elsősorban inkább autókba, teherautókba szerelve, amolyan autótelefonként működtek, és igazából nem is nagyon tudtak többet, mint egy kétirányú rádió. Viszont már 1946-ban(!) elérhetőek voltak kereskedelmi forgalomban is.

0G-s rádiótelefon. Hogy mennyire mobil, arról lehetne vitatkozni. (1)

A következő, tulajdonképpeni első generáció (1G) már ténylegesen a maihoz hasonló, cellákon alapuló, de még analóg rendszerben működő mobiltelefonokat jelentett. Meg persze jelentős méretcsökkenést, hiszen ekkor közepes méretű bőrönd helyett már elég volt egy tégla méretű eszközt magunkkal cipelni. Ez a generáció ugyanakkor még távolról sem volt egységes, sőt, különféle szabványok egész hadát vonultatta fel: Nordic Mobile Telephone (NMT), Advanced Mobile Phone System (AMPS), TACS (Total Access Communications System), csak egy párat kiragadva. Némi túlzással országonként változott, hogy éppen mit használtak. Az egyes szabványok részletezését most hagyjuk, az már legfeljebb csak történeti érdekességnek jó, nem hiába nem mond ma már egyik se semmit. Azt még azért talán érdemes megjegyezni, hogy az első, kereskedelmi forgalomban elérhető, automatizált cella alapú hálózatot a Nippon Telegraph and Telephone (NTT) indította el 1979-ben Japánban, azon belül is Tokióban, majd öt év alatt egész Japánra kiterjesztették.

1G-s mobiltelefonok, vagy ahogy mindenki ismeri: téglafon.
(www.cntr.salford.ac.uk/comms/etacs_mobiles.php)

Ezt követte (meglepő módon) a második generáció, avagy 2G. A generáció kezdetét a GSM szabvány megjelenése (Finnország, 1991) jelentette, ami egyben ezen generáció elsődleges szabványává is vált, de persze itt is sem ez volt az egyetlen. A működési elv analóg helyett ekkor már digitális, az ekkor megjelent telefonok pedig az előző generációhoz képest három fő előnnyel rendelkeztek: digitálisan titkosított beszélgetések, már legalábbis a telefon meg az adótorony között (meg elméletben), a rendelkezésre álló frekvenciatartományok jóval hatékonyabb kihasználása, ami sávonként több lehetséges felhasználót jelent, illetve a különféle adatszolgáltatások megjelenése is, kezdve a jó öreg SMS-sel. Illetve itt kezdődött el ez az egész G-zés, mint egyfajta rendszerezési módszer. Meg ugye a GMS, mint olyan, talán már ismerős is lehet. Végül pedig ekkor érte el az eszközök mérete azt a szintet, aminél már akár zsebre is lehet vágni - feltéve, hogy az a bizonyos zseb elég nagy.

2G-s (GSM) telefonok - már nem annyira tégla, de majdnem
(lavallina.com/top-10-gsm-telephones-that-truly-matter)

És itt talán érdemes is megállni egy percre, mármint az az ún. adatszolgáltatásoknál. Ami kezdetben csak rövid szöveges üzenet küldésének lehetősége volt, az az idő múlásával szép lassan eljutott oda, amit ma mobilnetnek nevezünk. Vagyis, hogy gyakorlatilag bármi (legyen az szöveg, email, kép, videó, vagy egyéb más szolgáltatás) ami az interneten megtalálható, az lényegében mobilon is használható. Ez viszont egyre nagyobb mértékű, és egyre nagyobb iramban növekvő adatforgalmat igényel. És mivel az emberek nem szeretnek várakozni, igény mutatkozik arra, hogy az egyre nagyobb adatmennyiség lehetőleg egyre kevesebb idő alatt tegye meg a felhasználóhoz vezető utat. Ez persze az informatikai eszközök tekintetében általános, nem csak a telefonra igaz. Ugyanakkor ez, az átviteli sebesség folyamatos növelésének (meg persze az egyre több, a hálózatot igénybe venni igyekvő eszköz lehetőleg zökkenőmentes kiszolgálásának) igénye az, ami miatt újabb és újabb G-k re van szükség. Ami a normál, hagyományos telefonbeszélgetést illeti, arra ugyanis köszöni szépen, bőven elég volt már a 2G is. Szóval mondhatnánk úgyis, hogy az 5G létezésének valódi oka és célja (mocskos Háttérhatalom és aljas gyíkemberek helyett) pusztán annyi, hogy telhetetlenek vagyunk, és mindig gyorsabb mobilnetet meg több, egyre "okosodó" kütyüt akarunk, mégpedig leginkább azonnal, de legrosszabb esetben is most rögtön.

Na de menjünk tovább. Hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, a 2. és 3. G között van még pár köztes lépés is, egész pontosan kettő, kreatívan 2.5G és 2.75G néven. De mivel csak kisebb, az átlagfelhasználót legkevésbé sem érdeklő vagy érintő technológiai részletekről szól, ezen nagyvonalúan átlépünk. A 3G megjelenése 2001 közepére tehető, és bár a fejlődés javarészt többé-kevésbé érdekes műszaki-technológia halandzsát (ilyen-olyan új szabványok) meg változatos marketingszöveget jelent, azért van pár dolog, amit érdemes megemlíteni. Kezdésnek az elmaradhatatlan sávszélesség-növekedés ami (legalábbis elméletben), már lehetővé tette a videóhívást, sőt akár a tv/videó nézést is (hogy milyen minőségben, azt inkább hagyjuk). De a telefonok alakja és megjelenése is ekkortájt vett végérvényesen búcsút a szürke téglától, és az első, mai szemmel nézve is használható telefonos játékok is javarészt ide köthetőek. Meg persze az okostelefonok legelső szárnypróbálgatásai is. De a "minden telefonba kell legalább 1, de inkább több kamera" elv is itt indult el.

3G-s Nokia telefon, mostanság az "ilyen van nagyanyámnak" kategória képviselője lehetne (mobilarena.hu)

Eddig kimaradt, de talán érdemes azt leszögezni, hogy az egyes generációk közti átmenet nem egyik napról a másikra történik, sőt, egy adott típusú telefon is támogathat több generációt is, sőt legtöbbször támogat is. Szóval az, hogy 2001-ben már megjelent, nem azt jelenti, hogy a GSM és társai másnap mentek a kukába - sőt, léteztek egészen sokáig, de akár még ma is: jelen pillanatban is van működő GSM hálózat. Ahogy az emberek generációból is több (jelenleg kb hat) él együtt egy adott időben, úgy a telefonok generáció (és a megfelelő hálózatok) is egymás mellett léteznek. A mostanában bevezetés alatt álló 5G sem azt jelenti, hogy egyszer csak lecsukják a már meglévő hálózatokat, az kész vége, várhatóan még velünk maradnak egy jó ideig azok is.

Na de térjünk is rá a 4G-re, a tulajdonképpeni jelenre. Ennek kezdetét 2009-re teszik, és hogy pontosan mit foglal magába, azt bárki össze tudja szedni, ha előveszi a zsebéből az okostelefonját, és elkezdi nézegetni. Érezhetően gyors mobilnet, színes, nagy felbontású kijelzők, szép lapos, és egyre nagyobb telefonok, legalább egy, de inkább több kamera egész jó képminőséggel, szelfimánia, Android, IOS, pénznyelő mobiljátékok és végtelen appzuhatag, félévente új, és állítólag egyre "okosabb" telefonok, meg minden, amit el lehet képzelni. Nem hiszem, hogy ezt nagyon részletezni kell, szerintem nem nagyon van már olyan ember, aki nem használt, vagy legalább látott volna még modern okostelefont, ha más nem képen. Ha mégis, akkor jó eséllyel az Amazonas mélyén él szolid magányban, tehát ezt az írást sem olvassa.

4G-s "okos" telefon, meg a tragikus hirtelenséggel hősi(?) halált halt Windows Phone
(https://sg.hu/cikkek/it-tech/86782/4g-telefonok-windows-phone-alatt)

És végül (de nem utolsó sorban) jöhet az az 5G, ami civilizációkat dönt romba, a fél állatvilágot egymaga kiírtja, vírust aktivál és agyakat sütöget. Frászt. Valójában csak ugyanazt "hozza el", amit az előző, negyedik generáció is hozott. A lényeg ugyanaz, csak szebb, újabb, jobb. Gyorsabb net, több egyidejűleg kezelhető eszköz, gyorsabb cellaváltás, meg egy újabb rakás műszaki-technológiai szabvány, amik csak a szakembereket érdekli igazán, az átlagfelhasználó azt se fogja tudni, hogy léteznek. Ja és persze több raklapnyi jól hangzó marketingmaszlag, amivel jól rá lehet tukmálni a legújabb okostelefont a kedves vevőre, aztán mindenki boldog. Legalábbis ez volt a terv, a tesztüzemek után a széles körű, kereskedelmi bevezetésre ugyanis 2020-ban került volna sor - de mint a tavalyi évben gyakorlatilag mindennek, egy bizonyos COVID-19 ennek is alaposan keresztbe tett, hirtelen ugyanis nem ez lett a legfontosabb megoldásra váró probléma. És a közösségi médiában keringő, leginkább fárasztó elméletek (vagy inkább sületlenségek) hatására adótornyokat gyújtogató és utcákon tüntető egyének sem sokat segítettek a helyzeten. Mindezek ellenére a dolog szép lassan halad előre, szóval lassan meglátjuk, mennyire is lesz jobb mindenkinek.

Az 5G egy látványos, de némileg marketingszagú illusztrációja a sok közül ... (www.forbes.com)	És jövő amit egyesek szerint elhoz (illusztráció) (www.pinterest.es)

És lényegében ennyi lenne. Ami azokat az érintőlegesen már előkerült, bizonyos "elméleteket" illeti, egyik se ér annyit, hogy túl sok szót vesztegessen rá az ember. És hogy miért kellett a régmúltban kezdeni? Azért, mert így talán jobban látszik, hogy az információ gyors és megbízható továbbítása meglehetősen ősrégi igény, és ez a bizonyos 5G sem csak úgy lett a semmiből, hanem ezt az igen fontos igényt kiszolgálni hivatott tudományos-műszaki fejlődés aktuális, de (valószínűleg) távolról sem utolsó lépcsőfoka.

Felhasznált források / további olvasnivaló:

1. Wikipedia
2. https://www.historyofinformation.com
3. https://www.forbes.com/sites/bernardmarr/2019/10/25/what-is-5g-technology-and-how-must-businesses-prepare-for-it/?sh=595b8f31758b